Kedvencek temetője - tökéletes alcím. Mivel szezonálisan ez épp a farsangba esik, ezért csavarjunk egyet rajta és legyen a hangulata kevésbé…
”So Dear to My Heart”
Most a Megaupload bedőlésével az egyik fájdalmas veszteség, amit nem azonnal, de viszonylag hamar realizáltam, hogy nem töltöttem le végig a Váratlan Utazást. Magyar szinkronosan, ahogy kell.
Kiskorom kedvenceit szigorúan szinkronosan igyekszem archiválni. Sosem néztem meg a Váratlan utazást eredeti hanggal, de nem is vágytam rá. Úgy ismerem és szeretem a karakterek magyar hangjait, hogy háttérzajnak is használtam tavaly tanuláshoz, úgy, hogy csak fél füllel figyeltem rá.
Nem is tudom mit szeretek benne a legjobban. Nyilván erősen szubjektív és jó élmény, mert iskola után, mamámmal délutánonként végignéztük egyszer, sőt megkockáztatom még egyszer. Nem emlékszem mindenre kristálytisztán, de az epizódok többségénél felrémlik, hogy ezt biztos hogy láttam, beugranak dolgok.
Lélegző, eleven karakterek voltak benne egytől egyig. Az a kisvárosi-falusias közeg pedig otthonuk, életterük. Gyönyörűen fényképezve. Mint közösség; az egészséges intrikálódás jelenti a pezsgést és a környéki szálloda alkalmanként furcsa vendégköre. Még így is, mindig történik valami. Nagyon jól eltalálták a komédia és tragédia arányait. Mindkét irányban hat.
Mégis mi az ami elsőre beugrik? Gus és Felicity kibontakozó szerelme; a számomra korszakalkotó A csókolózás művészete című epizód , és egyáltalán Felicity “coming of age” története, Hetty néni nervous breakdown-jai, a nagy King családi összejövetelek és… valami megmagyarázhatatlan nyugalom.
Heroikus kísérlet volt, de elbuktam. Nem tudtam se szebben, se tömörebben megfogalmazni a benyomásaimat-érzéseimet, mint Gus Pike. A hegedűjén.
Totál mint én lehettem ennyi idősnek.
Bár az emlék egyre halványabb, de emlékszem, hogy ha valamiért azt sejtettem, hogy nem fognak egy darabig rajtakapni, akkor beosontam és a szekrény aljáról kivettem a körömcipőket és próbálgattam. Máig emlékszem egy ilyen törtfehér-pezsgőszínű(?) darabra. Valamiért az maga volt a mennyország.
A sminkcuccokkal már nem voltam ennyire szerencsés. Valószínűleg maradandó károkat okoztam és letagadhatatlan nyomokat hagyott rajtam a kísérletezés (korall színű pirosítóra emlékszem, rúzsból viszont erős pinkekre - nem egy szerencsés kombináció). Így aztán a kis kezek számára elérhetetlen polcokra kerültek egy dobozba.
Innentől még kevesebb emlékem van, de azt hiszem időről időre felfedeztem a rejtekhelyet és nagyon örültem a csecsebecséknek. Ez a macska-egér harc aztán folytatódott egészen addig, amíg a hasznos holmi java átmenekítődött anyukám munkahelyi fiókjába. Jogos a kérdés, hogy ezt honnan tudom? :D Hát igen, mert ott is megtaláltam előbb vagy utóbb.
Aztán valahogy lecsengett az érdeklődésem, egy jó időre. Most pedig akárhova utazom bármilyen hosszú időre a nesszeszerem a legnagyobb és/vagy legnehezebb elem a csomagomban, pedig becsszó, mindig az alkalomhoz méretezem és lövöm be az optimális méretet. Amikor pedig hazatérek akkor megölelgetem a fiókjaimat és újrafelfedezem mivel is bírok. ;)
(via jennafifi)
dancing on my own (robyn cover) - fleet foxes sing
Hátha gyógyítja a vége a szabadságnak és egyáltalán morcosságot. Elszontyolódást.
I’ve got the quirky sidekick blues.
(Source: fleetfoxessing)
Szivárvány színei? Pipa
A csillogó villogó cipő projekt pedig a fiókban csücsül, mióta láttam ezt a tutorialt:
http://abeautifulmess.typepad.com/my_weblog/2012/01/how-to-make-glitter-shoes-.html
